feb 08

My little imaginary story

Már megint hatalmasat csapódik a bejárati ajtó… Ismét fizetés, ismét éjszakába nyúló kocsmázás, ismét alkoholgőztől terhes fej, ismét elvesztett ítélőképesség. Hányszor? Mégis hányszor ígérte szívre tett kézzel, hogy leszokik? …súlyos léptek alatt döng az öreg lépcső… A fenébe! Bárcsak elfelejtené, hogy van egy lánya! … megállt az ajtó előtt… csak felejtsen el… könyörgök csak felejtsen el… az ajtó lassan kinyilik. A fény vékonyan dereng be a sötét szobába, ahol a szerencsétlen fiatal lány reszketve ül az ágyon felhúzott térdekkel a sorsára várva. Az apa tesz egy lépést, aztán még egyet és utána megállíthatatlanul indul meg előre.
Csak egyetlen pillanat műve volt. A kéz indult, a szele már elérte az arcot… és hirtelen minden más lett. A lány a földön ült, de nem ott ahol az előbb, hanem egy szemkápráztató réten, hol szivárványszín virágok tengere, és lágy fű hajlongott az enyhe szél hatására. A kicsi rétet kellemes hideg árnyékot adó hatalmas fák alkotta erdő vette körül, messziről apró patak vidám csobogása hallatszott, mint egy közhelyes sokszor leírt paradicsomban. Ez volt a leány számára is, de a harmónia még nem érte el, inkább a félelem keltette adrenalin tengett túl benne. Lassan megnyugodott, körülnézett a szikrázó napsütésben. Végül a kíváncsiság győzött és elindult a víz irányába, hisz örökké nem maradhatott ott. Különös érzés járta át, mert nem lehet, hogy minden olyan, mint amilyennek már ezerszer képzelte boldogtalan, álmatlan éjszakái során. Persze senki ne higyje, hogy főhősünk fantáziája ennyiben kimerült, mert oly sziporkázó kincsek rejlettek lelke mélyén, amit sokan nem is képzeltek volna róla, mivel kicsinyes látásuk kimerült saját maguk csodálatában. Mindenesetre a táj továbbra is teljes harmóniát árasztott magából, a lány elérte a patakot, ami kicsi lejtőn érkezett lefelé, míg egyszer csak a föld kiesett alóla, így lágy vízesésként zuhanva alább egy apró erdei tóban gyűlt össze, ahonnan még lejjebb haladva csobogott tovább a ködös messzeségbe. Mellette ritkán használt ösvény ment, ezen folytatta útját a leány. Hosszú ideig (vagy csak pár pillanatig?) lépkedett, közben be is borult és finom eső szitált, míg leért egy ködpárna által vékonyan borított hatalmas tóhoz, amit sok-sok patak táplált hűs vízével, mellette öreg fűzfák hajlottak víz fölé, hogy az idők végezetéig tükörképükben gyönyörködjenek. A fák biztonságot nyújtó törzsei közül leskelődött, míg a Nap ki nem bújt a felhők rejtekéből, ezzel eloszlatva minden misztikumot, és a lány meg nem állapította, hogy nem leselkedik innen se veszély rá, ahogyan eddigi sétája során se történt semmi baj se vele. Elindult, majd pár perc múlva megtorpant, mert ott volt Ő, az értelmes, barátságos és megnyugtató szemével, szája finom mosolyával. Felállt arról a szikláról, amin eddig ült lehajtott fejjel, csak szerelme puha lépteire nézett föl, karja kitárult, és a leány örömtől könnyes szemmel szaladt az ölelésbe. Órákig beszélgettek, önfeledten, mindenről megfeledkezve, azonban egyszer mindennek vége, a fiú még megsimogatta és megcsókolta a lányt, és megnyugtatta, hogy nem sokára találkozni fognak újra, csak tartson ki addig. Még egy utolsó búcsúpillantás… és a kéz lesújtott…

(Az első és valószínűleg utolsó kis történet, amit írtam, így fejből)

feb 08

Stephen King: Halálsoron

Kicsi lelkem óvása érdekében minimális horrort/thrillert nézhetek, olvasni meg még kevesebbet. Ezért is számít nagy mázlinak, hogy elolvashattam ezt a könyvet, ami egyszerűen zseniális, mondhatom, hogy fantasztikus, letehetetlen, izgalmas, fordulatos, szomorú… és a film megérdemelte az oscart (na meg persze tom hanks is)
Paul Edgecomb egy öregek otthonában tengeti életét, és visszaemlékezéseit veti papírra egy olyan időszakról, ami az egész életét megváltoztatta. Börtönőrként szolgált a Cold Mountain fegyház siralomházában 1936-ban. Az E blokkban halálraítéltek várják, hogy végig menjenek a halálsoron – a folyosón, amely a villamosszékhez az “Öreg Füstöshöz” vezet. Minden megváltozik, amikor új rab érkezik az E blokkba. Az óriás termetű fekete férfit, John Coffeyt az esküdtszék két fehér kislány megerőszakolásáért és meggyilkolásáért ítélte halálra. A férfi viszont egyáltalán nem gyilkosalkat: fél a sötétben, a cipőjét se tudja megkötni, ráadásul woodoo varázsló gyógyítóerejéhez hasonló adomány/átok birtokában van. A soron még van egy Delacroix nevű erőszakoló, aki megszelidíti Mr. Jingles-t a Halálsor hihetetlenül okos egerét (,akit mindenki kedvel az alamuszi Percy Wetmore kivételével) és megtanítja bűvész mutatványokra…
A lényeg, hogy könyvben kellően hátborzongató, a film egy kicsit lassú (szerintem), de ettől függetlenül érdemes megnézni+hozzátartozik, hogy filmtörténeti klasszikus.

 

feb 08

Hófehér és a vadász


Őszintén? Ez egy egész minőségi kis film lenne (a lennén van a hangsúly), ha nem kellett volna a szenvedő képét néznem Kristen Stewartnak. Komolyan, hogy lehet ezzel az ál-szenvedéssel, ál-drámával és ál-küzdéssel élni??? Mert tényleg én bírom Chris Hemsworth-ot (férfias, profi harcos, és nem mellesleg jól néz ki (ez ugyebár fontos szempont :))), Sam Claflint is, akit a Katedrális és a Karib-tenger kalózai 4 óta kedvelek (merthát persze helyes, meg elég hálás szerep a főszereplő gyermekkori jóbarátjának, és későbbi szerelmének lenni), meg Charlize Theront is (Sweet November <3 szip-szip), de hogy lehet ezt a faarcú nőszemélyt sztárolni? Eleve a falra mászok tőle, mivel egy szuper könyv (Twilight-Alkonyat) szuper szar filmjének főszerepét ugyanezen 3-4 szenvedő arccal játszott végig. Persze tőle függetlenül is voltak hibák, amik közül említenék is párat:
1. A királynő magánkívüli üvöltése. Jó-jó persze, értem én, hogy be kell mutatni mennyire őrült (,ami már eléggé látszódott abból is, hogy madár szívet evett, és festékben fürdött), de akkor is,
2. Nincs vége. Megkoronázzák—>ő a királynő—> visszatér az élet az országba, deeee egy (,számomra,) roppant fontos szálat nyitva hagytak—> most akkor kivel jön össze??? A cuki herceggel vagy a szexi vadásszal? Eredetileg Will-lel kellene (a közös múlt szépsége), de aztán a vadász csókja után (amire számítani lehetett), már kicsit megkérdőjeleztem az előbbi feltevést. A lényeg, hogy itt nem volt mit nyitva hagyni (,mint pl: Eredet vége, az zseniális és pont)
3. Hát a forgatókönyv íróknak üzenném (vagy a magyar szinkron készítőinek), hogy ez a lelkesítő beszéd…KOMOLYAN GONDOLTÁTOK SRÁCOK, HOGY EZT MINDENKI GYOMRA BEVESZI?!
Végülis kb. ennyi a nagyon szembetűnő hiba. Ami érdekesség vagy furcsaság volt:
1. a tündérek, akik madarakból kiléptek, ha az ember jobban megnézi őket, mintha Gollamot és a nav’ikat ötvözték volna.
2. a Gretát játszó színésznő, Lily Cole, kellemes meglepetés volt, mert ismerem a St. Trinian’s-ből és a Doktor Parnasszus világából.
3. a törpök nevei. Értem, hogy kicsit furcsén venné ki magát, ha Szundinak, vagy Morgónak hívnák őket, csak mégis picit hiányzott (tisztában vagyok vele, hogy ez egy alternatív verzió a Hófehérke sztorira)
4. A varázsgomba, amit a szó mindkét értelmében lehet venni. 🙂
Különben meg pár pozitívumot tudok említeni:
1. Chris Hemsworth, Charlize Theron, Sam Claflin, Toby Jones, Eddie Marsan, Lily Cole (bár keveset játszott)
2. A tájak, nem tudom hol készítettek felvételeket, de némelyik lélegzetelállítóan gyönyörű volt.
3. A zene úgy nagy átlagban iszonyat hangulatossá tette az egészet.
4. Az apró poénok, lásd a törpök kötél lehúzási módszere.
Szóval, ha Kristentől eltekintünk (pluszba még hogy összejött a film rendezőjével, és ettől volt hangos a sajtó pár hete—> kit érdekel, őszintén? + még hozzá kell tennem, hogy a rendezőnek szar az ízlése, szóval) egyébként nekem kifejezetten tetszett.

feb 08

Men in Black 5

Na ez nagyon nagy volt. Az előző rész elég gyengére sikerült, de ez igazán ütős volt. Tök eredeti volt a sztori, és persze egy kis meglepi jelenet a végére. Egy kis zene a filmből:
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=LIDwgpBh0Aw[/youtube]
Szóval a lényeg tömören és röviden, hogy K 1969. július 16-án (a Holdra lépők elindításának napján) letartóztatott egy idegent, Borist (aki képes a kezében lévő rovarral tüskéket lőni, és ezt sokszor teszi, magyarán kedves és aranyos fickó), aki 40 év múlva szökik meg a Holdon lévő Lunar-Max börtönéből (a részletek lényegtelenek, csak annyi, hogy megöli egy rabtársát Obadiah Price-t, akiről kiderül, hogy feltalált egy szerkentyűt, amivel időt lehet ugrani, és ezért csukták be, az időutazásra vonatkozó dolgokat titkosították, mindenesetre) visszajön a Földre és megkeresi Obadiah fiát, mivel a találmány a férfinél van. Vissza is megy az elfogása előtti napra, és próbál mindent megváltoztatni, K meg is hal, ktüntetik meg minden, de J a jelenben továbbra is emlékszik mindenre, társa megmentéséért pedig ő is visszamegy. Lényeg a lényeg összefut K 40 évvel ezelőtti (nagyon is illik a még kedves (igen, jól olvastad kedves) énjével, akinek még tetszik O ügynök (későbbi Emma Thompson), pitézni jár… aztán elkövetkezik a nagy finálé, a jó és a gonosz összecsapása, és még egy érdekes, mondhatom drámai és fontos kapocs kiderülése K és J között. Ha nem láttad nézd meg, hozza az első szintjét (szerencsére). Nekem tetszett, és kellemes csalódás volt. Még valami ez a főgonosz hiper undorító lett.

jan 11

Les Misérables – Nyomorultak

Először a színházban láttam Kecskeméten musical formában, és hát szerelem volt első látásra. Az élmény hatására úgy döntöttem elolvasom. Na igen, ez nagy hiba volt. Victor Hugo regénye ugyanis sacperkb. 1300 oldal, és oly mértékben unalmas, hogy… konkrétan nem is lehet rá semmit mondani. Csak hogy mindenki értse képes volt 50 (!!!) oldalt írni a waterloo-i csatáról úgy, hogy az égvilágon semmi köze nem volt a sztorihoz (ehhez hasonló a drámáknál a végkifejlet előtti késleltető mozzanat, magyarán semmi haszna nincs a jelen esetben) kit érdekel ennyi oldalon át a haderők felsorolása, a legapróbb mozzanatok egy-két elvakult waterlooi-csata fanon kívül??? a másik kedvencem, amikor 25 oldalon át a párizsi csatornarendszerről írt (a waterloo-i csatához hasonlóan semmi lényegessel). Mindenesetre végigszenvedtem, és kicsit megrendült a hitem az egészben. De most! Igen sikerült egy fantasztikus, zseniális, szuper jó…stb. filmet összehozni. A sztorit nem akarom magyarázni (, ha láttad a filmet úgyis tudod), premierkor néztem meg katarzis élmény+bőgve jöttem ki a moziból. Előre szólok, hogy most az égig fogom dicsérni ezt az egészet, mert teljesen a hatalma alá kerültem.

1. A szereplőgárda.
Már hónapokkal ezelőtt utána kezdtem járni, és most komolyan, ha valaki ezt a filmet elszúrja kifutok a világból. Főbb szerepekben Hugh Jackman (Jean Valjean), Russel Crowe (Javert), Anne Hathaway (Fantine), Amanda Seyfried (Cosette), Eddie Redmayne (Marius), Sacha Baron Cohen (Thénardier), Helena Bonham Carter (Thénardir-né). Csak ezeket a neveket végigolvasva az embernek (legalábbis nekem) kedvem támad moziba menni, pedig amúgy a “töltsük le otthon a filmet, mert olcsó” híve vagyok (kivételes esetek: 1. rá vagyok izgulva arra a filmre, és még hónapokat kell várni, hogy fönn legyen a neten 2. a látványvilágért megéri 3. ha valaki elhív 😀 ).
-Hugh Jackmant, mint Wolverine a kidolgozott felsőtestéért szeretjük vagy, mint Robert Angier (a Tökéletes trükkben, azon -már bocsánat a kifejezésért- műveletleneknek, akik nem ismernék eme filmtörténeti művet, nagyon ajánlom, hogy valahogy szerezzék meg és nézzék végig), ahol már bizonyította (számomra), hogy jó színész, de ha valaki ez utóbbit nem ismerné, az remélem látta (vagy látni fogja), hogy itt igazán odateszi magát teljesen átérezve a szerepet.


-Russel Crowe hangját bár több kommentben is szidták, szerintem semmi probléma nem volt vele, sőt, különleges orgánuma van és mindkét szóló dalában (rám nézve) elsöprőnek bizonyult. Számomra Javer, nem negatív szereplő, mert ő inkább az elvek embere, aki végig, hűségesen kitartott hite mellett, míg egyszer, amikor Jean Valjean szavaitól megbabonázva elengedte a Mariussal a vállán épp a csatornából kimászó szökevényt, a tettét annyira nem bírta elviselni, hogy egy hosszas (és nagyon szép) dal után leugrott egy hídról, áttekintve ez inkább tiszteletre méltó.


-Anne Hathaway nagy kedvencem (nem csak itt, amúgy is, rengeteg filmjét néztem meg), elénekelte hihetetlen átérzéssel az I dreamed a dreamet ->hűha (ennyit lehet hozzáfűzni), mert ez egy nagyon nehéz dal (számomra még azért érdekes, mert ezt énekelte el Susan Boyle is a British Got Talent válogatóján, szó mi szó le esett tőle az álla a mentoroknak 😀 ). Szegényt eléggé elcsúfították a sminkesek, amikor már mindent elvesztett, de a végén ismét szép lehetett.


-Eddie Redmayne-el kapcsolatban egészen egyedinek érzem magam, mert mindenki úgy emlegeti, mint ismeretlen, ifjú és feltörekvő titán, de azon kivételesek és elvetemültek (láss engem) már találkoztak vele a Ken Follett (nagyon hosszú) regényéből készült Katedrális (The pillars of the world) című sorozatában, mint János fia János (, ahol had tegyem hozzá, hogy szintén jól játszott). Igazából rajta nagyon meglepődtem, hogy tud énekelni, de bízhattam a producerekben és a rendezőben, hogy mindent úgy csináltak, hogy a néző elismeréssel gondoljon a munkájukra.

-Amanda Seyfried. Én szerettem őt, és magát a karaktert is, de egyszerűen nem tehetek róla, de én Éponine-nak (Samantha Barksnak) szurkoltam (bátyám szerint “a barnákra bukok”, egyébként van benne valami, de mielőtt valaki félreértené, teljesen természetes hetero érzéseim vannak, visszatérve) valahogy jobban tudok azonosulni szegény csajszival, aki a hősszerelmest segítve nem árulja el igazi érzelmeit, ezzel a férfi boldogságát nem megakadályozva. Ettől függetlenül Cosette és Marius nagyon aranyos párt alkotnak a végén, és örülök nekik (mégha ez csak történetileg van is így).


-Samantha Barks már énekelt Éponine szerepében a Nyomorultak 25. évfordulós díszelőadásán. Ahogy már az előbb is röviden kifejtettem ő is hihetetlenül tetszett (, mint úgy általában mindegyikük).


-Helena Bonham Carter és Sacha Baron Cohen, előbbit eléggé míg ellenben utóbbit borzalmasan nem bírom, de ez az én személyes problémám (végeredményben az egyetlen bajom a filmmel kapcsolatban). Egyébként viccesek voltak, ahogy oldották a hangulatot és kellemesen utálhatóak, ahogy negatív szereplőkhöz illik.


2. Látványvilág
Röviden: finoman hátborzongató. Fontos megemlítenem a nyitó jelenetet–>amikor egy gigantikus méretű hajót próbálnak a pici, lesoványodott, marha mocskos gályarabok az örvénylő vízben bevontatni a dokkba, hát… mit is mondjak… hatásosra sikeredett (mondjuk úgy, hogy kikerekedett szemekkel meredtem az amúgy is méretes vetítővászonra, miközben próbáltam az egészet felfogni). A másik ilyen monumentális képsor a legvégére épített “csöpp” barikád (ha láttad, érted mire gondolok).


3. Zene
Erről annyit tudok mondani, hogy a film megnézése után egy hétig folyamatosan (sok-sok órán keresztül) ezt hallgattam, és azóta is rengeteg alkalommal. És nem mellesleg a filmhez minden zenét a helyszínen forgatás közben vettek fel.
4. Könyvhűség
Meglepő, de teljesen könyvhű volt (már, ami egy musicalbe belefér).

Végkövetkeztetés-> ezt még sokszor, nagyon sokszor fogom megnézni. Remélem nagy sikerrel fog szerepelni az Oscar-gálán.

 

nov 02

Peaceful Warrior – A békés harcos útja

Bátyáim révén már több ilyen sportolói drámafilmmel akadt dolgom. Ez a film már különlegességként tűnt fel a szemem előtt, mert végre nem foci (Invictus, A szív bajnokai, Bulldozer) vagy box/ökölvívás (Egymillió dolláros bébi, A harcos, Bombajó bokszoló)…stb., hanem szerintem tökre egyedi módon egy tornász fejlődéséről van szó. Kicsit túl lelkizős volt, és oly hatalmas bölcsességekkel traktált a rendező, hogy csak lestem. Ettől (és a főszereplő kiugró ádámcsutkájától) függetlenül egész jó kis mozinak mondhatom, és még az imdb-s 7.0-s szintet is megéri már csak az alapötlet miatt is. Csöppet zavart, hogy nem derült ki végülis, hogy is ment fel a tetőre Szókratész, és hogy csak úgy eltűnt. Persze meg kellett adni a film misztikumát, és persze egyszerűbb volt nyitott kérdésnek meghagyni ezt a momentumot, mint megmagyarázni, de sebaj.

Scott Mechlowicz, a főszereplőt (Dant) alakító színész, nekem szimpatikusnak tűnt, bár néha túl nagy drámát adtak neki. Nick Nolte (Szókratész), a maga bölcsességeivel, látomásaival, és 4-5 méteres magasságokba való ugrásaival is tejesen elment.

Többiek közül egyes őrülteknek (Vámpírnaplók rajongónak) biztos jólesett, hogy az egyik tornász, Trevor nem más volt, mint Paul Wesley (alias Stefan Salvatore), úgyhogy az említett emberek (lányok, hogy pontos legyek) örülhettek. Szóval, aki szereti szereti, aki nem nem, nyugodtan meg lehet nézni.Egyébként, ha jól tudom igaz történet alapján készült.

okt 18

Antonie de Saint-Exupery: Fohász

Antonie de Saint-Exupery: Fohász
Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom,
csak erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában
idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében,
elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!

Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz,
hogy ne csak átfussak az életen, de értelesen osszam be napjaimat,
észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell
mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok,
sikertelenségek visszaesések az élet magától adódó ráadásai,
amelynek révén növekedünk és érlelődünk!

Küld el hozzám a kellő pillanatban azt,
akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem
teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb,
legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a
megfelelő helyen – szakvakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt , amire szükségem van!

Taníts meg a kis lépések művészetére!

okt 12

Távol Afrikától

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=eWZ2adCaKo4[/youtube]
Művelődésem érdekében megnézették velem még pár hónapja A szív hidjai-t és most a Távol Afrikától-t. Az igazat megvallva gyönyörű film, és bár nagyon sírosnak mondják, én itt is (,mint ahogy az előbb említett másik Meryl Streep filmnél is) csak pár könnyet ejtettem (kőkemény csajszi vagyok, pedig néha már a filmek felénél is itatom a nem létező egereket). A zenéje elképesztően hangulatos, és mégha nem is bőgtem szét magam, azért kellőképp melankolikus hangulatba kerültem. Bár picit hosszú, szerintem ez egy olyan film, ami benne lehet a top 500 filmben, amit mindenképp látnod kell mielőtt meghalsz-ban (egyéni lista!). A helyszínek is szépek (főleg a repülős jeleneteknél), és ezt én mondom, aki szerint Afrika egy merő kopár semmi, ami persze nem így van (legalábbis nem mindenhol), csak én sose vágytam oda (ízlések és pofonok, maradok Olaszországnál és az északi tájaknál).

Visszatérve a film egy olyan nő életének egy jelentős szakaszát meséli el, aki dán bárónő létére nem ment férjhez, végül a szeretője bátyjának lett a felesége, akivel elköltöztek Afrikába. “Volt egy farmom Afrikában” mondja többször is, ahol mindenki csodálkozására kávét kezdtek termeszteni (ehhez túl magasan állt a farm, ezért furcsálták). Közben megismerkedik Berkeley-vel és Denys Finch Hatton-nal, a sármos vadásszal (Robert Redford, ki más?), akikkel kellemes estét tölt el, míg férjeura vadászni ment pár hétre/hónapra.

A szerelem nélküli házasságba beleszól a világháború, ami miatt Bror (a férj) is elmegy a határra, azonban egyszer utánpótlást kér otthonról. Karen vállalkozik a veszélyes útra, aminek végén le is feküdnek Brorral. Ennek eredménye lesz, hogy Karen elkapja a szifiliszt “hű” férjecskéjétől. A betegség oly erővel tör rá, hogy hazaküldik Dániába gyógyulni. Az eset miatt Bror felesége visszatérése után nem sokkal a városba költözik. Denys és Karen egyre inkább összebarátkoznak, aztán egymásba is szeretnek (és e így van jól), ám mint minden kapcsolatban, az övékben is felmerülnek konfliktusok, ilyen például, hogy nem házasodnak össze, mert Denys szabadlelkű, és szüksége van a magányra időről-időre. Szét is mennek (pár millió női szív elkeseredik), ráadásul bár abban az évben volt a legjobb kávétermés, mégis csődbemegy Karen, mert leég a pörkölőház. Mielőtt végleg hazautazna kikönyörgi, hogy gondoskodjanak a kijutiairól (azt hiszem így írják), ők az ő szolgái és munkásai voltak, és megbeszélik Denys-sel, hogy a férfi viszi ki az állomásra, azonban lezuhan a repülővel, a gép kigyullad és mindenki tudja mi következik… A nő meggyászolja, és hazamegy, ahonnan soha többé nem megy vissza Afrikába.

Hát igen szuper romantika, szomorú vég, jó színészek, lélegzetelállító tájak és zenék, kis kalandok, és mondjuk 30 másodpercnyi szexjelenet (így is lehet jó filmet gyártani!!!), és igen, ez megérdemelt 6 Oscart, 3 Golden Globe-ot és 2 BAFTA-t.

Sze 24

Olasz meló

Tipikusan az a film, amit az évek folyamán már kb. 4-5-ször láttam, mert egyszerűen az Ocean-trilógia mellett, talán az egyik legjobb bankrabló-kategóriás film (jó persze, van még a Thomas Crown-ügy, a Briliáns csapda..., de azért mégis).

John Bridger (Donald Sutherland) egy ékszerüzletből kilépve Velencében felhívta lányát, Stellát (Charlize Theront), hogy az ő tanítványa Charlie (Mark Wahlberg) mesteréhez méltón egy profin megszervezett “utolsó biztos akcióba” húzta bele.

A rablásban benne van még Steve (Edward Norton),

Lyle (Seth Green) a számítógép zseni,

Pöpec Rob (Jason Statham), a

ki száguldás-őrült (mindenféle kocsit/hajót mesterien vezet), és Bal fül (Mos Def),

a robbantási szakértő. Sikerül is megszerezniük a páncélszekrényt, ki is szedik a cirka 1 tonnányi aranyrudat, de Steve árulóvá válik és egy külön csapattal elviszi a zsákmányt, közben megölve Johnt (és majdnem a többieket, bár Steve bizonyosnak veszi a halálukat). Egy évvel később rálelnek Los Angelesben, és Stellával kiegészülve (,aki apjához hasonlóan nagyon ért a páncélszekrényekhez)

támadásba lendülnek. Ahogy általában, most sem akarom lelőni a poénokat, úgyhogy abba is hagyom, de aki szereti az ilyen stílusú filmeket, az mindenképp nézze meg, mert zseniális és izgalmas film.

Sze 16

Lőrincz L. László: A kicsik

Ez volt az első könyv, amit Lőrincz L. Lászlótól olvastam, és az igazat megvallva le a kalappal előtte, mert hihetetlenül izgalmas és csavaros történetet írt. Végülis úgy kezdődik, hogy elmond három rövid történetet, amelyekben legalább egy (vagy több) embert kapnak el különböző telihold estéken a Pireneusokban apró lények, akiket a helyiek “Kicsik”-nek neveznek, és az a legenda járja róluk, hogy áldozataiknak kitépik a szívét, ezzel tisztelegve isteneiknek. Pár hónappal később egy földből kiálló karra lesz figyelmes egy pásztor, amihez egy kivágott szívű hulla is tartozik, ennek nyomán kezd el nyomozni a Párizsból kirendelt csendőrhadnagy, Gerard Lamartin. Alhadnagyával, Sophie Matthieu-vel a kicsikre gyanakodnak, akikről úgy gondolták, hogy három lehetséges helyen bujdoshatnak: a liliputiak cirkuszában, az angol iskolában, és a régi tüdőszanatóriumban, ahol már progériakórház van (ez a ritka betegség, gyerekeknél alakul ki, akiknek sokkal gyorsabban öregedik meg a testük, én először azt hittem, hogy nem is létezik ilyen kór, de rákerestem és tényleg van ilyen, amikor megnéztem, teljesen elrémültem, hogy szegény szerencsétleneknek, milyen szörnyű sorsuk van: http://www.kamaszpanasz.hu/hirek/betegsegek/2480/progeria-tunetei )
Visszatérve a könyvhöz, Lamartin hadnagyékat is elkapják, de az utolsó pillanatban Sophie Marie nénikéje kimenti őket a bajból, de a néne eltűnik (nincs rokonságban Sophie-val csak még sok éve a lány és édesanyja befogadta az idős hölgyet). Még megjelenik egy katonalány, akinek az egyik áldozat a húga volt és egy másik amerikai, aki ugyanennek az eltűntnek volt a vőlegénye. Mindeközben a dél-amerikai Teotihuacan-ban az egyik régész, Reginald Austint meggyilkolják, ezután barátja, Steve Zombory kezd kutatni, és kideríti, hogy Reg egy vidéki lapnak írt cikket egy különös kőről, amit senkinek se mutatott meg, és kicsi lábnyomok vannak rajta térképszerűen, ezeknek egy része olyan, mint egy átlagos emberi láb (ezek haladnak a Nap piramisa és a Hold piramisa közötti Halottak Útján), a többi nyom az előbb említettek mellett, az út szélén vannak és nem gyereklábak és nem is felnőttéi, inkább olyanok mintha egy gyerek lábai hosszúkásabbak lennének. Steve összefut egy régi ismerősével, Anthony Cartwrighttal, aki megmenti miközben megakarják ölni a tudása miatt. Alec Ferguson, miközben az őslények lábnyomait azonosította, Reg Austin kövén látható nyomokkal megegyező lábnyomokat talál. Az intézet főnöke, Sir Winston Everett konferenciát hív össze, ahol előadók segítségével azt az elméletet tárta fel, miszerint, lehet hogy már jóval előttünk kialakult, egy hozzánk hasonló életforma, ezek a kicsik, akik az ősi indiánok felett, mint a papjaik uralkodtak. Azonban az alattvalóik nagy része elszökdösött (ők se voltak teljesen hülyék, nem akartak a több ezres áldozatok egyik tagjává válni), így amikor egy spanyol hajó legénysége aranyért ment a városukba, akkor elfoglalták a hajót és átjöttek Európába. Megalakul egy expedíció, és miután kapnak egy emailt Lamartin hadnagytól, el is indulnak. Nem akarom leírni az egész történetet, mert 1. hosszú 2. nincs kedvem 3. jó film megy a tv-ben és nehéz egyszerre kétfelé figyelni. 🙂 Úgyhogy, annyit teszek még hozzá, hogy bár kicsit sok szál van az elején, azért a végére minden összefut és érthető a sztori. Ami viszont nagyon zavart, hogy végigolvastam 645 (!!!) oldalt, és az utolsó oldalon képes volt odaírni, hogy még nincs vége, ez miiii??? Ettől függetlenül nagyon jó kis könyv, és simán meg lehetne filmesíteni (úgy is van írva, mintha egy amerikai kalandfilmet “néznél”). Érdemes végigolvasni! 🙂Lőrincz L. László - A kicsik

Régebbi bejegyzések «