«

»

Júl 09

Dr. House

Végülis nem is tudom, hogy eddig miért nem írtam róla, pedig mondhatom ez talán életem eddigi legfontosabb sorozata (bár oda vagyok a krimisorozatokért és a Trónok harcáért, de mégis). Végignéztem az egészet. Ha jól emlékszem a 2. évadnál kapcsolódtam be (azóta már jó sokszor láttam az első évadot) és azóta az amerikai premier után nem sokkal láttam a részeket (ez azért is fontos, mert Magyarországon a TV2 több, mint fél éves késéssel adja le a részeket). Mindenesetre én májusban láttam a befejező részt (Everybody Dies – Mindenki meghal címmel), ami szó ami szó hihetetlen profi és nagyon house-os volt.

Sajnálom, hogy nem folytatják, de persze valamikor be kellett fejezniük, azonban szerintem ez volt a legeslegjobb kórházas sorozat, egy bunkó paraszt szemét állat főszereplővel, akit a legtöbb ember (bár nem mindenki) szeret(ett). Nem azért, mert jóképű lenne, bár van egy bizonyos sármja, hanem a lehengerlő stílusa miatt. Egy kívülálló elgondolkodhat, hogy egy vicodin (a síbalesetben megsérült lábára fájdalomcsillapító, ami miatt azóta is bottal jár), azaz drogfüggő pofátlan, minden szabállyal szembeszegülő, a csapatja tagjait (bizonyos szempontból) állandó terror alatt tartó doktort, hogy lehet kedvelni? És mégis. Az eredetileg fizikai pályára gondoló férfi az orvosinál kötött ki és világhírű diagnoszta lett belőle. Sok ellenséget szerzett, de mégis sokan kedvelték, bár ők is nem egyszer a pokolba kívánták. Ilyen Dr. Lisa Cuddy (Lisa Edelstein), a kórház igazgatónője, aztán az első csapatból Dr. Robert Chase (Jesse Spencer), Dr. Eric Foreman (Omar Epps) és Dr. Allison Cameron (Jennifer Morrison), rajtuk kívül a későbbi csapattagok Dr. Remy ’13-as’ Hadley (Olivia Wilde), Dr. Chris Taub (Peter Jacobson), Dr. Jessica Adams (Odette Anneble), Dr. Chi Park (Charlyne Yi)  és Dr. Lawrence Kutner (Kal Penn) és végül a legfontosabb, aki minden beszólás ellenére House-nak is a legfontosabb, vagyis a legjobb barátja, Dr. James Wilson (Robert Sean Leonard).

Mindenkit bemutathatnék, az eseményekkel együtt, de előbbieket azért nem, mert szerintem a legtöbben rendelkeznek annyi ismerettel a sorozatról, hogy párukat ismerjék, utóbbiakat meg azért nem, mert 8 évad alatt kicsit sok minden történt (bár ettől független nagy vonalakban le tudnám írni), kettő mert akit érdekel nézze meg! Izgalmas, valódi betegségeket dolgoznak fel, aminek először sose jön össze a diagnózisa, de végül általában House megvilágosodása után egy csavarral fény derül az egyszerű (kullancs csípés), vagy pedig a nagyon is ritka és kivételes betegségre (7 méteres kukac a hasban…stb. :D).

A teljes méretű képhez kattints ide

Gregory House, alig érintkezik a betegeivel, különös elveket vall, nem hisz istenben és egyik fő mondata a “Mindenki hazudik” (Everybody Lies- ez volt a bevezető rész címe és erős párhuzam van az első és utolsó rész címe között).  Vagyis elég visszataszító alak, nekem mégis a szívemhez nőtt és évek múlva is szeretettel gondolok majd rá. Remélem más is így érez. Mindenestre a karakterek, még az egyetlen esetre megjelenő betegek jelleme is szépen ki van dolgozva, ezenkívül a bevezető zenéje (Teardrop – Massive attack) és az epizódok alatt lemenő zenék nagyon jók. Nekem a képi világa, maga a kórház, a cselekmények, a poszterek és úgy az egész olyan jól megcsinált, hogy csak ezeket nézni is jó. Megéri belefogni!

A teljes méretű képhez kattints ide

Ha valakit érdekelnek a friss hírek vagy a képek+poszterek (amik nekem nagyon tetszenek,és mindenkinek ajánlom őket mert mit mondjak? marha jók), akkor az látogasson el a sorozat hivatalos magyar rajongói oldalára a http://www.doktorhouse.hu/

Hugh Laurie írt egy cikket búcsúzásként, amiben ez a rész állt: 

“Nyilvánvalóan, nem azt mondom, hogy a House eléri Shakespeare szintjét – az tényleg őrültség lenne – de azért volt benne valami. Legalább is próbálta elérni, hogy legyen benne.
És ez számomra a legfontosabb: a House próbált szólni valamiről. A legtöbb procedurális drámasorozat arra van, hogy azzal a gondolattal vigasztalja a közönséget, hogy egy rendezett, erkölcsös világban élünk, amelyben az erényt jutalmazzák és a bűnt büntetik. Ha a gonosz feltűnik az utcákon, komolyan felfegyverzett modellek csoportja ott terem, utána megy, elfogja és kitörli a rémálmaimból. Ez nem tükrözi pontosan a tényeket.
De a House úgy hiszem, kényes kérdésekkel is foglalkozott. Megéri-e a rossz szándékot használni a jó eredmény érdekében? Lehet-e egy tett jó, ha az indíttatása rossz? Vagy ha nem szándékosan jó az indíttatása. Mi az a lélek? Van-e Isten? Ha nincs, mit jelent a barátság és mit tennél meg a barátodért? Nem mindig tettük fel jól ezeket a kérdéseket, de megpróbáltuk és úgy tűnik, sokan szerte a világon megértették ezt az erőfeszítést. Erre nagyon büszke vagyok.” http://www.doktorhouse.hu/bucsu-house-tol-hugh-laurie-cikke/

Na mit szóltok hozzá? Az a vicc, hogy ez a sorozat tényleg ilyen.

A teljes méretű képhez kattints ide

Ha már pofáztam a zenékről:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=8ypyPbaTcHg[/youtube]

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=vvd5i-H-nIU&feature=related[/youtube]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>