«

»

nov 02

Peaceful Warrior – A békés harcos útja

Bátyáim révén már több ilyen sportolói drámafilmmel akadt dolgom. Ez a film már különlegességként tűnt fel a szemem előtt, mert végre nem foci (Invictus, A szív bajnokai, Bulldozer) vagy box/ökölvívás (Egymillió dolláros bébi, A harcos, Bombajó bokszoló)…stb., hanem szerintem tökre egyedi módon egy tornász fejlődéséről van szó. Kicsit túl lelkizős volt, és oly hatalmas bölcsességekkel traktált a rendező, hogy csak lestem. Ettől (és a főszereplő kiugró ádámcsutkájától) függetlenül egész jó kis mozinak mondhatom, és még az imdb-s 7.0-s szintet is megéri már csak az alapötlet miatt is. Csöppet zavart, hogy nem derült ki végülis, hogy is ment fel a tetőre Szókratész, és hogy csak úgy eltűnt. Persze meg kellett adni a film misztikumát, és persze egyszerűbb volt nyitott kérdésnek meghagyni ezt a momentumot, mint megmagyarázni, de sebaj.

Scott Mechlowicz, a főszereplőt (Dant) alakító színész, nekem szimpatikusnak tűnt, bár néha túl nagy drámát adtak neki. Nick Nolte (Szókratész), a maga bölcsességeivel, látomásaival, és 4-5 méteres magasságokba való ugrásaival is tejesen elment.

Többiek közül egyes őrülteknek (Vámpírnaplók rajongónak) biztos jólesett, hogy az egyik tornász, Trevor nem más volt, mint Paul Wesley (alias Stefan Salvatore), úgyhogy az említett emberek (lányok, hogy pontos legyek) örülhettek. Szóval, aki szereti szereti, aki nem nem, nyugodtan meg lehet nézni.Egyébként, ha jól tudom igaz történet alapján készült.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>